Kultúra bejegyzései



Kiosztották a magyarországi EMO-díjakat

Tegnap a Kongresszusi Központban adták át a Magyarországi Emós
Fiatalok Szervezete által megszavazott díjakat.

A díjazottak között szerepelt többek között József Attila, akit
sikeres öngyilkossága miatt terjesztettek fel a Legszebb Halál díjára,
valamint a Legnyavajgósabb Versekért Járó díjat is megkapta.

A legjobb zenekar díját a Mátraremetei Evangélikus Hitközség
Siratóasszonyai kapták. A népszerű Tokio Hotel együttes nem került fel
még a tizes listára sem.

A legemósabb frizuráért járó díj Adolf Hitleré lett. Ő különdíjat is
kapott, miszerint, ha nem is ő érezte át legjobban a világvége
hangulatát, de a 40-es évek elején tett róla, hogy mindenki más
átérezze azt.

Folytatásos regényeket adnak ki WC papíron

A Pécsi Direkt Kft. illetve a hozzátartozó Alexandra könyváruházlánc új, WC papírra nyomtatott regények kiadását tervezi.

- "Az emberek szeretnek WCben ülve olvasni." - nyilatkozta a cég marketingigazgatója - "Miért ne tehetnék ezt úgy meg, hogy ne kelljen magukkal könyvet cipelni?"

Értesülésünk szerint többféle mű is kapható lesz ilyenformán. Külön férfiak, külön nők és külön gyerekek részére ajánlott olvasnivaló kerül nyomtatásba. A papírok színe is különböző lesz: a férfiak kék, a nők pink, a gyermekek zöld színű gurigákat vihetnek magukkal az illemhelyekre.

Persze azzal vigyázni kell, hogy ne felejtsük ott, mert akkor elveszthetjük a regény fonalát.

Újabb kód borzolja az idegeket

A Da Vinci, a Michelangelo és a Biblia kódja után újabb rejtett üzenetre akadtak Angliában irodalom történészek, ezúttal Shakespeare összes művében.

- "Már a William Shakespeare neve is tartalmaz ez bizonyos kódolt üzenetet részünkre, mégis túl vakok voltunk eddig, hogy ezt észrevegyük" - nyilatkozta Sir Arthur Bressil, az irodalom tanszék vezetője - " Elvégre a 'W' utalhat a World Trade Centerre, az egymás mellett álló "ll" pedig az ikertornyokat formálják meg. Ha a műveiben szereplő betűket véletlenszerű sorrendben összeolvassuk, fantasztikus adathalmaz tárul fel előttünk."

Eddig már kiolvasták belőle az I. illetve a II. világháború megjósolását, az Öböl-háborút, 9/11-et és a londoni támadásokat is. Egyenlőre a jövőt még nem tudják belőle megjósolni, de ezügyben már amerikai kriptográfusok segítségét kérték a professzorok.

J.K. Rowling folytatja a Harry Pottert

A Harry Potter írónője bejelentette, hogy az újonnan megjelenő Potter résszel (Harry Potter and the Deadly Hollows) még nem fejeződik be a varázslótanonc kalandjai, csak épp új fordulatot vesznek.

Elárulta, hogy abban a részben, melybe most kezdett bele, Harry ráébred, hogy a homlokán lévő sebet, nem Voldemord ejtette rajta, hanem születési jel. Rájön, hogy az akiket igazi szüleinek hitt azok is csak örökbefogadták, az ő valódi neve Barry Allen, alias a Villám.

Ebben a kötetben Harry (alias Barry, alias a Villám) szövetkezni fog a Pókemberrel, hogy legyőzzék Voldemord-ot, aki New Yorkba menekülve Dr. Doom-mal köt szövetséget.

Arról, hogy mi lesz a megszokott szereplőkkel, nem nyilatkozott, de mondta: Mindenki meg fog lepődni.

Megszületett a világ leghosszabb könyve

George Sarderra halálával befejeződött a világ leghosszabb könyve.
Sarderra 12 éves korában kezdte el írni, és egészen 87 éves korában bekövetkezett haláláig nem is tett mást, mint hogy a gondolatait papíron rögzítette, és csak akkor pihent egy kicsit, amikor aludt.

A mű összterjedelme 28 800 015 oldalra tehető, ami Sarderra elmélkedéseit és felfogását a világról foglalja magába.
Pszichológusok már vizsgálják a művet részleteiben (egészében csak azért nem, mert ahhoz egy élet kevés lenne), mely tökéletesen mutatja be egy gondolkodó ember jellemfejlődését. Néhányan közülük Buddha-ként tekintenek az íróra, aki azzal a tettével, hogy egy életen át önmagát vizsgálta, eljutott a Nirvánáig.

Az egyszerűen csak "Életem"-nek nevezett könyv kiadására még nem jelentkezett kiadó.

Megtalálták Jézus sírját

Tegnap izraeli régészek Názáret közelében megtalálták Jézus állítólagos végső nyughelyét.

Miután egy hatalmas sziklát - mely a barlang bejáratát zárta el - eltávolították, egy hatalmas csarnok tárult a szemük elé.

A teremben mindenfelé szétszórva papíruszra íródott röplapok hevertek, melyen a következő szöveg volt olvasható: "Pontius Pilátus monnyon le!" vagy "Megfeszítetted! Nem kicsit...nagyon"

A terem végében elhelyezkedő sírkamrában egy fedett kőkoporsót találtak, melybe a következő volt vésve:

"Jézus Krisztus
Kr.u. 1- Kr.u. 33
Élt 33 évet.

Tudod ki hősködik legközelebb?!"

Elvis koncert az Arénában

Még csak az előkészületek zajlanak, de máris az évszázad koncertjének
kiáltották ki az a rendezvényt, amelyet Gerendai Károly Gyurcsok
Józseffel karöltve készül megrendezni az év végén a budapesti
Sportarénában.

Gyurcsok József néhány zulu barátja segítségével életre szeretnék
kelteni egy koncert erejéig a legendás rock'n'roll királyt, Elvis
Presley-t, hogy zenéjével és énekhangjával újra elkápráztasson minket.

Az előzenekarrol nem akartak semmit elárulni, de annyi azért
kiszivárgott, hogy már felvették a kapcsolatot Zámbó Jimmyvel és Janis
Joplinnal is ezügyben.