2007. április
Kiosztották a magyarországi EMO-díjakat
Tegnap a Kongresszusi Központban adták át a Magyarországi Emós
Fiatalok Szervezete által megszavazott díjakat.
A díjazottak között szerepelt többek között József Attila, akit
sikeres öngyilkossága miatt terjesztettek fel a Legszebb Halál díjára,
valamint a Legnyavajgósabb Versekért Járó díjat is megkapta.
A legjobb zenekar díját a Mátraremetei Evangélikus Hitközség
Siratóasszonyai kapták. A népszerű Tokio Hotel együttes nem került fel
még a tizes listára sem.
A legemósabb frizuráért járó díj Adolf Hitleré lett. Ő különdíjat is
kapott, miszerint, ha nem is ő érezte át legjobban a világvége
hangulatát, de a 40-es évek elején tett róla, hogy mindenki más
átérezze azt.
Mustármérgezés egy sörözőben
Házilag készített mustár okozott tegnap este súlyos mérgezést három fiatalnál, akiknek egy ismerősük vitte kóstolóba a szószt.
- "A silány minőségű kőmozsárból leválló apró mészszemcsék, illetve a mustárolaj együttes hatása okozta a mérgezést." - mondta el lapunknak az Országos Baleseti Intézet Toxikológiai Osztályának vezető főorvosa - "A keveréknek olyan hatása van, mint a ciánnak, csak épp lassabb és fájdalmasabb mérgezést okoz."
A három fiatal állapota súlyos. A házi mustár keverője nem evett a saját készítményéből, így ő a előzetes letartóztatásban várja, hogy hogyan alakul a barátai sorsa.
Használt szexuális tárgyak boltja nyílt Pécsett
Egy pécsi vállalkozó érdekes projektbe fogott, mivel megnyitotta - a világon elsőként - használt szexuális segédeszközöket forgalmazó boltját.
- "Megunt, vagy elhasználódott tárgyakat veszünk át bizományi értékesítésbe, melyeket megfelelően sterilizálunk, illetve felújítunk, mielőtt más számára értékesítenénk őket" - reklámozta üzletét a vállalkozó.
A boltba egyenlőre még csak az üzletvezető és rokonai által elhasznált eszközök vannak, de azok is szép számmal. Ezek között megtalálhatóak különböző méretű vibrátorok, foltozott "guminők", bilincsek és erotikus ruhák is.
Folytatásos regényeket adnak ki WC papíron
A Pécsi Direkt Kft. illetve a hozzátartozó Alexandra könyváruházlánc új, WC papírra nyomtatott regények kiadását tervezi.
- "Az emberek szeretnek WCben ülve olvasni." - nyilatkozta a cég marketingigazgatója - "Miért ne tehetnék ezt úgy meg, hogy ne kelljen magukkal könyvet cipelni?"
Értesülésünk szerint többféle mű is kapható lesz ilyenformán. Külön férfiak, külön nők és külön gyerekek részére ajánlott olvasnivaló kerül nyomtatásba. A papírok színe is különböző lesz: a férfiak kék, a nők pink, a gyermekek zöld színű gurigákat vihetnek magukkal az illemhelyekre.
Persze azzal vigyázni kell, hogy ne felejtsük ott, mert akkor elveszthetjük a regény fonalát.
Az IWIW-et felvásárolta a Nemzeti Nyomozó Iroda
Oknyomozó riporterünk egy feltételezés után kezdett kutatásba, mert feltűnt neki, hogy az IWIW közösségi portál az utóbbi időben furcsa fejlesztéseken esett keresztül.
- "George Orwell 1984 című regénye ültette a bogarat a fülembe," - mondta el a lapunknak a nevét nem vállaló tudósító - "szép gesztus volt az IWIW készítőitől, hogy belerakták, hogy ki mikor lépett fel utoljára a portálra, de azt nem mondták, hogy ők azt is látják, honnan. Így aztán egyértelmű volt, hogy az egyszerű és ártalmatlannak tűnő funkciót előbb-utóbb ki fogják használni a Nyomozók is. Mióta elkezdtem a nyomozást többek között azoknál az embereknél is tartottak razziát, akiket a Kendermag Egyesület jelölt be ismerősnek, vagy fordítva."
Arról, hogy a NNyI mennyit fizetett a portálért és mi a további célja vele, nincs értesülésünk.
Tesco gazdaságos számítógépek
A Tesco áruházakban a mai naptól óriási akcióval kaphatóak az egykori
Szovjetunió "csúcsgépei", melyeket nagy tételben vásárolt fel az orosz
államtól az áruházlánc.
A kisebb szoba méretű számítógépek hatalmas árkedvezménnyel, mintegy
9999 Ft-ért vásárolhatóak meg.
- "Meg sem próbálunk versenyezni a most piacon lévő, minden elvárásnak
megfelelő hi-tech komputerekkel. Célközönségünk a nosztalgiázni
kívánó, volt KGB ügynökök, az ereklyegyűjtők és az összeesküvéseket
gyártó kisnyugdíjasok." - adta közleménybe a Tesco vezérigazgatója.
Az árkedvezményhez még vonzerőként hozzátartozik az is, hogy ajándék
lyukkártyát - szám szerint 30 darabot - adnak minden egyes gép mellé.
Némelyiken akár még megtalálhatóak a volt birodalom államtitkai is.
Radikális lépésre szánták el magukat a húsvétkor tüntető nyulak
- "Nem várhattunk tovább, ma reggel lépnünk kellett!" - mondta el a
sajtó munkatársainak Vitéz Répafalvy Róbert a Lázadó Húsvéti Nyulak
Liberális Egyesületének vezetője, akiknek meghiúsult az április 7.-ére
bejelentett tüntetésük a Kossuth téren, mivel a kormány nem tett
semmilyen ellenintézkedést azért, hogy ne a nyúl hozza a tojást.
A ma délelőtti órákban 50 fehér karateruhába öltözött nyúl vonult az
M1-es autópályára, csapdát állítottak egy tapsifüleseket szállító
kamionnak, és sikeresen szabadították ki 5000 társukat.
- "Sokan vagyunk, de nem elegen!" - jelentette ki a vezető - "Mindenki
csináljon magának még egy nyulat!"
Közös céljuk, hogy újult erővel elfoglalják a Parlamentet, és
megdöntsék a "mostani, erkölcstelen kormányt, mely hagyta, hogy a
gyerekek abban a hitben nőjjenek fel, hogy a nyúl a tyúkkal hál".
Új cigarettamárka a boltok polcain
A Dohányzásellenes Liga támogatásával készült, új dohánytermék kerülhet napokon belül az árusítóhelyekre.
A készülő márka az Unlucky Strike nevet fogja viselni, és a 20 szál közül egy, apró, kicsi de annál erősebb robbanószerkezettel lesz ellátva, amely a rágyújtás után pár másodperccel lép működésbe. A robbanás nem veszélyezteti a dohányos környezetében tartózkodó személyek testi épségét, csak a használójával végez.
Tegnap nem történt semmi a világban
- "Nem lehet igaz, hogy semmi hír értékű dolog nem történt a tegnapi nap folyamán." - nyilatkozta a Nemzetközi Hírközlési Hivatal igazgatója - "A híradókban csak az időjárásjelentéseket lehetett
leközölni."
Valóban a tegnap az emberek nem csináltak semmit, amiről a tudósítók írhattak volna. Nem volt haláleset, botrány, baleset, valamint a celebek is otthon maradtak.
Bérelhető reklámfelület a rendőrök egyenruháin
A rossz gazdasági mutatókkal rendelkező rendőrség pénzügyi helyzetén szándékozik javítani az Országos Rendőrfőkapitányság azzal, hogy az uniformisokon lévő üres helyeken hirdetési felületet biztosítanak.
- "Már több cég jelezte, hogy igényt tartana ezekre." - közölte munkatársunkkal a rendőrség sajtóreferense. - "A Motorola mindenképp helyet kap, hisz az ő adó-vevőit használjuk már évek óta, és nagyon jó partneri viszonyban vagyunk velük. A Durex is jelentkezett, és mivel fontos számunkra a védekezés, engedtük nekik, hogy használják a 'Szolgálunk és Védekezünk' szlogent."
Kiderült, hogy az egyenruhák színe is változni fog a közeljövőben, mert a sötét szín nem eléggé feltűnő, illetve nem túlságosan bizalomgerjesztő. Tervek között a pink illetve a bíborvörös szín
szerepel.
Druida csarnok Budapest alatt
A 4-es metró építése közben a munkások egy földalatti csarnokra bukkantak - adta hírül a BKV sajtóreferense.
A munkákat leállították és a helyszínre érkező régészek azonnal elkezdték a terep feltárását.
- "A csarnok furcsaságai közzé tartozott, hogy egyáltalán nem tűnt elhagyatottnak. Olyan volt mintha még ma is használnák." - mondta el munkatársunknak Prof. Dr. Gácsi Dezső, a régészcsoport vezetője - "A hatalmas csarnokból öt különböző irányba indultak folyosók, melyeket egyenként tártunk fel. A folyosók végén az öt legnagyobb parlamenti párt vezetőinek konyhájába jutottunk. Úgy tűnik, hogy ők az ősi druida papok utolsó leszármazottai, akik a mai napig követik elődeik hagyományait."
A vezetők megkeresésünkre nem reagáltak.Játékautomatával kombinálják a vizitdíj-automatákat
Az Egészségügyi Minisztérium tegnap jelentette be, hogy a kórházakban felállított vizitdíj-automaták a jövőben új funkcióval bővülnek.
- "Az emberek még nagyon idegenkednek ezek használatától, így muszáj egy kissé populárisabbá tennünk" - jelentette be a kormányszóvivő - "Pár héten belül használhatóak lesznek benne az új menüpontok, melyekkel ingyenes beöntést, végbéltükrözést vagy akár gyomormosást is lehet nyerni az ellátásért befizetett összegen felül. Persze előfordulhat az is, hogy rögtön a 'Nem nyert" felirat villan fel, ilyenkor a páciens egy nappal később újra próbálkozhat, de már a tárgynapon nem kap ellátást. Ezt a hosszú sorok elkerülése végett voltunk kénytelenek bevezetni."
Újabb kód borzolja az idegeket
A Da Vinci, a Michelangelo és a Biblia kódja után újabb rejtett üzenetre akadtak Angliában irodalom történészek, ezúttal Shakespeare összes művében.
- "Már a William Shakespeare neve is tartalmaz ez bizonyos kódolt üzenetet részünkre, mégis túl vakok voltunk eddig, hogy ezt észrevegyük" - nyilatkozta Sir Arthur Bressil, az irodalom tanszék vezetője - " Elvégre a 'W' utalhat a World Trade Centerre, az egymás mellett álló "ll" pedig az ikertornyokat formálják meg. Ha a műveiben szereplő betűket véletlenszerű sorrendben összeolvassuk, fantasztikus adathalmaz tárul fel előttünk."
Eddig már kiolvasták belőle az I. illetve a II. világháború megjósolását, az Öböl-háborút, 9/11-et és a londoni támadásokat is. Egyenlőre a jövőt még nem tudják belőle megjósolni, de ezügyben már amerikai kriptográfusok segítségét kérték a professzorok.
Leszúrta feleségét egy férfi disznóvágás közben
A Borsod megyei Arnóton egy 54 éves férfi leszúrta a feleségét, mert disznónak nézte.
- "A gyanúsított bevallotta, hogy reggel 5-6 dl tömény szeszesitalt fogyasztott több ismertősével egyetemben" - mondta a Borsod Megyei Rendőrkapitányság szóvivője - "Ezek után - ők legalább is azt hitték - kergetni kezdték a sertést, aki tulajdonképpen a feleség volt. Miután utolérték, hárman lefogták, F. Béla gyanúsított pedig szúrt. Az asszony hiánya csak akkor tűnt fel, amikor nem volt aki elmosogasson."
A rendőrség még ebben a percben is helyszínen vizsgálódik.